Hétfőn lesz a 2009. július 4-i Erzsébet téri gárda tüntetés erőszakos feloszlatása jogellenességének megállapítása iránti per első tárgyalása

február. 19. 2010. 17:17 A Magyar Gárda ügyei

                     
 
NJSZ hír, Nemzeti Jogvédő Szolgálat,  2010. február 19. www.nja.hu
 
Mint emlékezetes, a rendőrségi tiltó határozatok, illetve a Belváros szinte teljes lezárása miatt a Magyar Gárda és a politikai foglyok szabadon bocsátása mellett tüntetni kívánók 2009. július 4-én nem tarthatták meg tüntetéseiket Budapesten, sem a Szabadság téren, sem a Szent István téren, sem pedig a Kossuth téren. Az ott részt venni kívánók az Erzsébet téren tartottak egy nem bejelentett, de békés ülő demonstrációt, így fejezve ki tiltakozásukat a koncepciós bírósági és rendőrségi döntésekkel szemben. A rendőrség a gyülekezési törvény ellenére a tüntetést a rendőrság durván feloszlatta annak ellenére, hogy az békés jellegét végig megőrizte és egyéb oszlatási ok sem állt fenn.

Az Új Magyar Gárda vezetése nem valósít meg bűncselekményt  áll az Ügyészség precedensértékű határozatában

január. 14. 2010. 10:10 A Magyar Gárda ügyei
NJSZ hír, Nemzeti Jogvédő Szolgálat, 2010. január 15. www.nja.hu

Az ügyészség is törvénytelennek minősítette a Tihanyi Sörözőben és a Horthy-megemlékezésen történő rendőrségi fellépést és az ezt követő büntető eljárások megindítását. 2009. november 5-én és 20-án az Új Magyar Gárda tagtoborzást tartott, majd november 22. napján a szervezet csatlakozni kívánt a Horthy Miklós kormányzó budapesti bevonulásának 90. évfordulójára rendezett emlékmenethez. A Rendőrség mindegyik alkalommal megakadályozta a békés gyülekezést, a csepeli tagtoborzó során a magánterület sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjogot semmibe véve behatolt a zártkörű rendezvényre arra hivatkozva, hogy bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt intézkednek. 

Videók a Legfelsőbb Bíróság 2009. december 15-én 9 órakor kezdődőtt a Magyar Gárda Egyesület felülvizsgálati kérelme tárgyában tartott tárgyalásról

december. 16. 2009. 16:16 A Magyar Gárda ügyei


Perbeszédek

Magyar Gárda tárgyalása a08 Gaudi-NT 2009 dec15 Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=CZRVKpLdUZw

Magyar Gárda tárgyalása a09 Gaudi-Nagy Ttamás 2009 dec15 Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=7zAVU5HJTtY

Magyar Gárda tárgyalása a10 Gaudi-Nagy Ttamás 2009 dec15 Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=Is5ObS9KPCc

Magyar Gárda tárgyalása a11 Gaudi-Nagy Tamás 2009 dec15 Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=ZiWU8XszR60

Magyar Gárda tárgyalása a12 Gaudi-NT 2009 dec15 Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=VGqaB8fJxlI

Magyar Gárda tárgyalása a13 Gaudi-NT 2009 dec15 Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=stCIPK_8vps

Magyar Gárda tárgyalása a14 Ügyész 2009 dec15 Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=BbkkziGS6WQ


Az Új Magyar Gárda Mozgalom közleménye a Magyar Gárda Egyesület ügyében hozott felülvizsgálati ítélettel kapcsolatban

december. 16. 2009. 16:16 A Magyar Gárda ügyei
2009. December 15.

Adjon az Isten!

Az Új Magyar Gárda Mozgalom a Fővárosi Ítélőtábla döntését helybenhagyó ítéletet tiszteletben tartja, azonban a gárdisták között kialakult bajtársi, baráti kapcsolatokat nem tudja és nem is kívánja szétszakítani.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a döntésben jogellenesnek nem minősített tevékenységeket a gárdisták továbbra is folytatni fogják. Így jelen leszünk ünnepi megemlékezéseken, szervezünk karitatív akciókat, a segítségre szoruló becsületes, a bűnözéstől szenvedő emberek pedig továbbra is számíthatnak ránk katasztrófa-elhárítás, helyreállítás vagy akár véradás keretein belül is.

A Legfelsőbb Bíróság 2009. december 15-én 9 órakor kezdődő tárgyaláson dönt a Magyar Gárda Egyesület felülvizsgálati kérelméről

december. 11. 2009. 15:15 A Magyar Gárda ügyei

NJSZ hír, 2009. december 11. Nemzeti Jogvédő Szolgálat www. nja.hu
 
A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület képviseletében Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője 2009. szeptember 16-án felülvizsgálati kérelmet  nyújtott be a szervezet feloszlatását elrendelő jogerős ítélettel szemben.

Gaudi Nagy Tamás ügyvéd és NJSZ ügyvezető szakértői véleménye a TV2 Mokka című 2009. november 19-i adásában a gárda egyenruha betiltásáról és a sajóbábonyi eseményekről

november. 20. 2009. 13:13 A Magyar Gárda ügyei
A héten megalkotott alkotmányellenes rendelettel a kormány szankcionálni kívánja a Magyar Gárda egyenruhájának a viselését.

A témáról Gaudi-Nagy Tamás a Magyar Gárda jogi képviselője beszél telefonon, míg az elhangzottakra Lövétei István alkotmányjogász reagál.
A video itt tekinthető meg.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye az Új Magyar Gárda Heves megyei kapitánya ügyében

november. 19. 2009. 10:10 A Magyar Gárda ügyei
2009. november 18-án az Egri Városi Bíróság az Új Magyar Gárda (ÚMG) Heves vármegyei kapitányát hatvanezer forintos pénzbüntetésre ítélte egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt.
Ferenczi Henrik a rendőrség által tudomásul vett rendezvényen kívánt megemlékezni a forradalom leveréséről, amelyen számos civil és gárdista is részt vett. A kapitány a megemlékezőkhöz fordulva „Adjon az Isten” köszöntéssel üdvözölte a jelenlevőket, amelyre azok hangos „Szebb Jövőt !” kiáltással feleltek. A rendőrség és az ügyészség álláspontja szerint ez nem volt megengedett, ezek a feloszlatott Magyar Gárda (MG) „vezényszavai”, így a formaruha és a rendezetten felsorakozó megemlékezők ún. alakzata együttesen bűncselekményt valósítottak meg.
A vádlott védelmét Major László ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő-partnere  látta el, aki előadta, hogy az elhangzott kijelentések, így a kifogásolt „Szebb Jövőt !” nemhogy nem jogellenesek, hanem azok közel egy évszázados múltra tekintenek vissza, felidézve a Nemzetgyűlés által 1921-ben  létrehozott Levente Egyesület megalakulását. A bíróság osztotta ezt az álláspontot és elvi éllel szögezte le, hogy sem a köszöntés, sem az ún. formaruha viselése nem minősült jogellenesnek.

Gárda-sajtótájékoztató a rendőri törvénytelenségekről

október. 28. 2009. 14:14 A Magyar Gárda ügyei

2009-10-21 10:23 barikád.hu

A folyamatos – jogerős bírósági ítéletekkel is szembemenő – rendőri törvénytelenségekre emlékeztettek és annak beszüntetését követelték az Új Magyar Gárda Mozgalom, a Jobbik és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA) közös sajtótájékoztatójának résztvevői.

Alkotmánybíróságtól kéri az alkotmányellenes lex Gárda szabálysértés soron kívüli megsemmisítését a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

október. 22. 2009. 19:19 A Magyar Gárda ügyei

NJSZ hír, 2009. október 22. Nemzeti Jogvédő Szolgálat www.nja.hu

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) 2009. október 22-én beadványt ( részletek itt ) nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendeletnek a 146/2009 (VII. 14). Korm. rendelet által módosított 10/C. § rendelkezésének alkotmányellenessége miatt, kérve annak utólagos, soron kívüli eljárásban történő megsemmisítését. A „Feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel” elnevezésű szabálysértés szerint aki a bíróság által társadalmi szervezet feloszlatásáról hozott döntésében jogellenesnek nyilvánított tevékenységet végez, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható”

Az ombudsman jelentése is jogellenesnek nyilvánította a gárdisták július 4-i Erzsébet téri rendezvényének feloszlatását

szeptember. 28. 2009. 10:10 A Magyar Gárda ügyei

NJSZ hír, 2009. szeptember 28. Nemzeti Jogvédő Szolgálat www.nja.hu

Budapesten az Erzsébet téren 2009. július 4-én délután 17 óra körül egy be nem jelentett, de békés összejövetelt tartott a Magyar Gárda Mozgalom közel 300 avatott gárdistája és szimpatizánsai a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását kimondó július 2-i bírósági ítélet elleni tiltakozás és politikai fogolynak minősített személyek, közte Budaházy György szabadlábra helyezésének követelése céljával, amely cél kiegészült az aznapi tüntetéseket megtiltó rendőrségi határozatokkal szembeni tiltakozással. A rendezvényt a rendőrség feloszlatta: 216 embert állítottak elő – többségükben gárdistákat -, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét és Kiss Róbertet a Magyar Gárda Mozgalom főkapitányát. 17 civil sérült meg, köztük súlyos sérülés is volt, a könnygázspray-t közvetlen közelről, sanyargató jelleggel alkalmazták. A rendőrség a feloszlatást kirívóan jogszerűtlenül és szakszerűtlen módon hajtotta végre, megsértve a jelenlevők gyülekezési jogát, személyes szabadságát, testi épségét, továbbá a szükségesség és arányosság követelményét. Azóta Kiss Róbert keresetet nyújtott be a Fővári Bíróságon és kérte annak megállapítását, hogy a 2009. július 4-i Erzsébet-téri nem bejelentett, de békés tüntetés feloszlatása jogellenes volt. Az eljárás jelenleg folyamatban van.