A Nemzeti Jogvédő Alapítvány Nyilatkozata a Benes dekrétumokról

május. 26. 2005. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A Benes csehszlovák elnök nevéhez fűződő 1945-évi jogfosztó, a nemzetközi jogba, a civilizált nemzetek által elfogadott alkotmányos jogelvekbe ütköző, ma is élő jogfosztásokat megtestesítő dekrétumok meghozatalának hatvanadik évfordulóján felhívjuk a nemzetközi kormányzati és nem kormányzati szervezetek, nemkülönben az érintett kormányok figyelmét az orvosolatlan jogsértésekre és a jogsértő helyzet megszüntetésének jelenleg is sürgető kötelességére és feladatára.

Közlemény: A Nemzeti Jogvédő Alapítvány újabb győzelmet aratott a BRFK ellen

május. 12. 2005. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány keretein belül működő Nemzeti Jogvédő Szolgálat megbízásából eljáró dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd által képviselt, Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 Csoport elnöke szabálysértési ügyében a Fővárosi Bíróság 2005. február 10-én kelt, most közölt határozatával hatályon kívül helyezte a Kocsis Imrével szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság által, 2004. december 13-án hozott szabálysértési felelősséget megállapító határozatot, és a szabálysértési eljárást megszüntette. Ezzel a Lelkiismeret '88 Csoporttal, és vezetőjével szemben 2004. december 10-én megtartott rendezvények kapcsán, indított újabb rendőrségi eljárás jogellenességére derült fény.

Közlemény: A Nemzeti Jogvédő Alapítvány újabb győzelmet aratott a BRFK ellen

május. 12. 2005. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány keretein belül működő Nemzeti Jogvédő Szolgálat megbízásából eljáró dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd által képviselt, Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 Csoport elnöke szabálysértési ügyében a Fővárosi Bíróság 2005. február 10-én kelt, most közölt határozatával hatályon kívül helyezte a Kocsis Imrével szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság által, 2004. december 13-án hozott szabálysértési felelősséget megállapító határozatot, és a szabálysértési eljárást megszüntette. Ezzel a Lelkiismeret ' Csoporttal, és vezetőjével szemben 2004. december 10-én megtartott rendezvények kapcsán, indított újabb rendőrségi eljárás jogellenességére derült fény.

Újabb jogi csatát nyert a Lelkiismeret’88 és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a BRFK-val szemben

április. 5. 2005. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A II. kerületi Rendőrkapitányság 2005 március 25-én kelt jogerős határozatával megszüntette  a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja által képviselt Kocsis Imrével, a Lelkiismeret '88 Csoport vezetőjével és két társával szemben a „gyülekezési joggal való visszaélés" miatt 2004 december 10-én indult eljárást.

2005. március 4-én megtartotta második sajtótájékoztatóját “Veszélyben a jogállam- tömeges jogsértések Magyarországon” címmel a Nemzeti Jogvédő Alapítvány

március. 4. 2005. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A Magyarok Háza, CSONTVÁRY termében megtartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a résztvevőknek bemutatta a céljait, feladatát, működése első félévének tapasztalatait és néhány folyamatban lévő nemzeti jogvédő jogi eljárást, amelyekben veszedelmesen „feszegetik" a jogállami kereteket. 

2004. december 9-én megtartotta első sajtótájékoztatóját a Nemzeti Jogvédő Alapítvány

december. 9. 2004. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A sajtótájékoztatón felszólalt Zétényi Zsolt, az Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd ügyvivőként Gaudi-Nagy Tamás. Köszöntötte a megjelenteket továbbá Tóth Albert, aki rövid, ám annál emlékezetesebb beszédében méltatta a kezdeményezést, majd röviden felszólalt Galla János is, aki egy igen aktuális és égető pontjára tapintott rá a magyar jogrendnek, nevezetesen a kárpótlásra, és a kialakult – lassan már tarthatatlan, a károsultak számára igen méltatlan – helyzetre.

2004. december 9-én megtartotta első sajtótájékoztatóját a Nemzeti Jogvédő Alapítvány.

december. 9. 2004. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A sajtótájékoztatón felszólalt Zétényi Zsolt, az Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd ügyvivőként Gaudi-Nagy Tamás. Köszöntötte a megjelenteket továbbá Tóth Albert, aki rövid, ám annál emlékezetesebb beszédében méltatta a kezdeményezést, majd röviden felszólalt Galla János is, aki egy igen aktuális és égető pontjára tapintott rá a magyar jogrendnek, nevezetesen a kárpótlásra, és a kialakult – lassan már tarthatatlan, a károsultak számára igen méltatlan – helyzetre.

Tóth Albert beszéde letölthető az alábbi linkre kattintva, és meghallgatható az alábbi linken.

Létrejött a Nemzeti Jogvédő Alapítvány

augusztus. 25. 2004. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

2004. augusztus 19-én jogerősen bejegyzésre került a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amelynek folytán immár a nyilvánosság is tudomást szerezhet egy már régóta formálódó, mára minden tekintetben megérett kezdeményezésről, amely az elesettek megsegítését és az arra érdemesek támogatását tűzte ki célul.