Közel 15 év után kap kártérítést a 2006 őszi rendőrterror 53 áldozata

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ, www.njsz.hu) ügyvezetője, dr. Gaudi-Nagy Tamás és a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnök, Gőbl György 2021. július 2-án Budapesten, a Kossuth téren sajtótájékoztatót tartottak  a Kormány 1354/2021 (VI.05.) sz. határozatáról, amely által  a 2006 őszi rendőrterror áldozatainak utolsó nagy csoportja, 53 jogsértett Kossuth téri tüntető is hozzájuthat az őket megillető jóvátételhez. A kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 20424/10. számú ügyében érintett, de eljárási okból ki nem fizetett kártérítési igényeket fel kell mérni, és ezen igényeket az állam teljesíteni kívánja a korábbiakhoz hasonló 862 EUR összegű (jelenleg kb. 300.000,- Ft) mértékben.

2018-ban már sikerült közülük 13 főt megtalálni, de még 40 jogsértettet, illetve az elhunytak esetében a jogutódokat keressük, várjuk a jóvátétel érdekében mielőbbi jelentkezésüket a njsz@nemzetijogvedo.hu illetve a 2006jogsertettek@gmail.com e-mail-címen, hogy megkaphassák a kártérítést.

Néhai dr. Grespik László nemzeti jogvédő ügyvéd kiharcolta, hogy a 2006. október 23-ai hajnali  Kossuth téri tüntetés-feloszlatást jogellenessé nyilvánítsa a hazai bíróság, majd 173 panaszos képviseletében az EJEB-hez fordult kárigénnyel. Sajnos életében nem született meg a kedvező ítélet, amelynek jogalapja fennállt, és az az EJEB saját gyakorlatának is megfelelt volna. Ennek oka az EJEB még az átlagosnál is sokkal hosszabbra nyúlt eljárása volt.  2016-ban bekövetkezett tragikus halála után 120 jogsértettet sikerült megtalálni és javukra sikerült egyezséget kötni az Igazságügyi Minisztériummal 2018 tavaszán fejenként 862 EUR kártérítés érdekében, amely teljesen megfelel a gyülekezési jog megsértése miatti hazai, illetve nemzetközi bírósági gyakorlatnak.

jóvátétel kifizetésére fél évvel később került sor, mivel a strasbourgi testületnek fél év kellett még az egyezség jóváhagyásához is.

Az egyezség után az ügyet folytató dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd kezdeményezte a maradék 53 jogsértettből a később megtalált 13 fő kártérítését is, de az ő igényüket eljárási okokból nem sikerült érvényesíteni az EJEB előtt, mivel a balliberális hatalom patrióta jogsértettjeivel szemben a Soros és balliberális befolyásolás alatt álló strasbourgi bíróság kettős mércét alkalmazott, amikor eljárási okokra hivatkozva tévesen megtagadta az ügyük ismételt nyilvántartásba vételét.

Ezt követően sikerült dr. Varga Judit igazságügyi minisztert meggyőzni a kimaradtak többi jogsértetthez hasonló kárrendezéséről, ennek nyomán született meg a kárrendezést célzó kormányhatározat.  Fontos, hogy a kártérítés kormányzati rendezése okán ezen jogsértettek nem váltak a „strasbourgi önkény” áldozatává, azután, hogy a gyurcsányi önkény súlyosan megsértette alapvető jogaikat. Természetesen a 2006 őszi rendőrterror felelőseinek megbüntetése is elkerülhetetlen, mert ez jelenti a teljes igazságtételt.

A Magyar Nemzet tudósítása a sajtótájékoztatóról:

Tényfeltáró cikk  a 2006 őszi rendőrterror tagadóinak hazugságaira: