Gaudi-Nagy Tamás a Kossuth Rádióban a börtönnel fenyegetőző Gyurcsány 2006 őszi rendőrterror miatti elítélést érdemlő felelősségéről + ajánlott filmek 2006 őszéről

Forrás: mediaklikk.hu

Dr. Gaudi-Nagy Tamás a Kossuth Rádió 2021. április 8-i Jó reggelt Magyarország ! című adásában értékelte Gyurcsány Ferenc DK elnök április 7-i botrányos, bolsevik hangvételű felszólalását, amelyben politikai ellenfeleit, a kormányzat tagjait azzal fenyegette meg, hogy a szerinte jövőre esedékes balliberális hatalomátvételt követően röviddel börtönbe kerülnek és nem lesz nekik kegyelem.

A nemzeti jogvédő ennek kapcsán felidézte az interjúban többek között azt, hogy börtön miért éppen Gyurcsánynak jár amiért a bukott volt kormányfő a vele szemben tiltakozókkal és megemlékezőkkel szemben a megtévesztéssel szerzett hatalmának megtartása érdekében 2006 őszén el nem évülő terrorcselekményt megvalósító, több száz sérültet, meghurcoltat eredményező  brutális rendőrségi terrort, önkényes letartóztatásokat és megtorlásokat alkalmazott.

Gyurcsány  és társainak elmaradt felelősségre vonásáról 2015-ben ekként nyilatkoztam a Lánchíd Rádiónak, sajnos azóta nem változott érdemben semmi ezen a téren, csak a bukott miniszterelnök időközben a nemzetellenes balliberális ellenzéki szivárványkoalíció vezére lett és ismét hatalomra tör…

Ajánlok megtekintésre két tényfeltáró és megrázó dokumentumfilmet,  főleg azoknak, akik nem tudják mi történt 2006 őszén, esetleg kételkednek a 2006 őszi rendőrterror megtörténtében, vagy akik a magát felelősnek nem érző akkori miniszterelnöknek csak a mai fiatalok felé trendinek maszkírozott arcát ismerik és/vagy hajlamosak elhinni hazugságait:

1 “Res iudicata – 2006 ősze: ítélt dolog”

– készítette: Almási Lajos, dr. Gaudi-Nagy Tamás, Gőbl György és dr. Morvai Krisztina

2 “Civil jelentés – 2006 őszi jogsértések” – a Civil Jogász Bizottság jelentésének dokumentumfilmes feldolgozása

-készítette: Gulyás János Kossuth díjas rendező-operatőr

A rendőrterror valódi arcának megismerését segíti és ezért erősen ajánlott elolvasásra a „Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón” c. dokumentumkötet, amelyet a 14. évforduló alkalmából digitális formában is közzétettük.

A jogsértettek és  a nemzeti jogvédők  nem adják fel: az egykori  politikai és rendőri vezetők nem  úszhatják meg és nem kerülhetnek soha vissza a hatalomba !

Honfitársi üdvözlettel:

dr Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője