A Budaházy Bizottság az Igazságtételért NJSZ által is támogatott közleménye a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia perben elítélt utolsó három, ismét rácsok mögé hurcolt hazafinak mielőbb adandó kegyelemről

Budaházy Bizottság az Igazságtételért közleménye a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia perben elítélt utolsó három, ismét rácsok mögé hurcolt hazafinak mielőbb adandó kegyelemről, amelyhez a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is csatlakozik.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat úgyis, mint a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia  eljárásban meghurcolt hazafiakért kezdettől fogva cselekvő patrióta jogvédő szervezet teljes mértékben egyetért  és ahhoz csatlakozik – törekvéseivel egyező tartalma okán –  a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil kezdeményezés tegnapi közleményével, amelyben a Hunnia ügy csapdájában rekedt és  a jogerős ítéletet követően még aznap börtönbe zárt utolsó három elítéltjeinek mielőbb adandó államfői végrehajtási kegyelem mellett szálltak síkra.

“Szabadságot a börtönbe hurcolt hazafiaknak!

Ma. 2023 november 2-án a Kúria lényegét tekintve helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla idén márciusban hozott ítéletét a Hunnia (Budaházy)-per eddig jogerősen el nem ítélt három vádlottja ügyében, ezért amennyiben minden így marad, dr. Szücsi Frigyesnek és Tián Csabának több mint három-három, Piller Gergelynek fél évet kell még – fegyház helyett ugyan enyhébb fokozatú börtönben, de – rács mögött tölteni a gyurcsányi koncepció alapján indult és több mint 14 éve húzódó, törvénysértésekkel, súlyos és feloldatlan ellentmondásokkal, kételyekkel terhelt eljárás nyomán.

A gyurcsányi önkényuralmi időszak meghurcoltjainak kegyelmi mentesítése ügyében széles körű társadalmi egyetértés alakult ki, amely ahhoz vezetett, hogy Budaházy György és 12 társa már  államfői kegyelemben részesült  a köztársasági elnök bátor, igazságos és irgalmas kegyelmi döntéseivel. Sajnos ezek döntések nem minden vádlottra terjedtek ki. Közöttük kiemelkedő életutat bejáró, köztiszteletben álló személyek is maradtak, úgy mint  a kétgyermekes nemzetközi hírű muzeológus-régész, dr. Szücsi Frigyes, a négy-gyermekes Tián Csaba és Piller Gergely.

Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn, hogy míg a 2006-os – közvetve halálos áldozatokat is követelő – karhatalmista terrort elrendelő Gyurcsány Ferenc háborítatlanul éli életét a zabrált Apró-villában, ahol a hatalom újbóli megragadására és Magyarország idegen érdekeknek történő alávetésére sző gyalázatos terveket, addig tisztességes hazafiakat, példás családapákat börtönbe hurcolnak a nemzetrontó Gyurcsány rendszer ellen – önkényesen terrorcselekménynek minősített – állítólagosan elkövetett,  ellenállási akciók miatt, kényszervallatással szóra bírt emberek vallomásai és koholt bizonyítékok alapján. Dr. Szücsi Frigyest két, Tián Csabát négy kiskorú gyermek és aggódó feleségeik hiába várják haza!

Dr. Szücsi Frigyes a rácsok mögé hurcolása előtti órákban videóüzenetet is rögzített, amelyben megrázó erővel hívta fel a figyelmet az ügy súlyos törvénytelenségeire és visszásságaira, a döntéshozókat a mielőbbi kegyelmi szabadításra kérte.

Nemrég kezdeményezésünkre közel 150 nemzeti értelmiségi állt ki dr. Novák Katalin elnök asszonynak írt nyílt levélben a Hunnia eljárásban  ragadt három vádlott kegyelmi mentesítése érdekében. Ezt követően 1956-os szabadságharcosok, majd a 2006 őszi állami terror jogsértettjei is nyílt levelekben kérték a döntéshozóktól a Hunnia ügyben meghurcoltak mielőbbi teljes kegyelemben részesítését.

Ugyanakkor mivel a mai jogerős ítélettel a 15 éve húzódó koncepciós per balul elsült igazságszolgáltatási szakasza lezárult, immár minden akadály elhárult a kegyelmi megoldás elől, amelyre irányuló kérelmeiket a meghurcoltak korábban már benyújtották, kérve a büntetéseik végrehajtásának elhalasztását és félbeszakítását. Most már csak dr. Novák Katalin köztársasági elnök belátó irgalmán múlik, hogy mikor egyesülhetnek újra a szétszakított, szenvedő magyar családok, és mikor kaphatják vissza édesapáikat a most tőlük megfosztott feleségek és gyermekek.

Tisztelettel kérjük dr. Novák Katalin köztársasági elnököt a kegyelmi döntés mielőbbi meghozatalára!

Budaházy Bizottság az Igazságtételért – Budapest, 2023. november 2.”

A Kúria 2023. november 21-i jogerős ítéletéről, a meghurcoltak börtönbe kényszerítéséről és azt azt követő eseményekről szóló fontosabb tudósítások:

https://pestisracok.hu/nem-tortent-csoda-harom-evet-kapott-a-hunnia-ugy-harom-kegyelemben-nem-reszesult-vadlottja/

https://www.vadhajtasok.hu/2023/11/02/rendkivuli-harom-evet-kapott-a-hunnia-ugy-harom-kegyelemben-nem-reszesult-vadlottja

https://vasarnap.hu/2023/11/03/meg-mindig-nincs-vege-budahazy-per-harom-eliteltje-jelenleg-varja-allamfo-kegyelmet-hunnia-ugy-szucsi-frgyes/

https://magyarjelen.hu/szegyen-ismet-bortonbe-vittek-a-hunnia-per-vadlottjait-video/

https://mandiner.hu/belfold/2023/11/megszuletett-a-dontes-a-budahazy-per-utolso-vadlottjairol

Elfogadhatatlan, hogy a büntetlenül maradt baloldali állami terroristák elleni küzdelemmel gyurcsányi koncepció és koholt bizonyítékok alapján vádolt hazafiak közül ebben a 15 éve tartó eljárásban még hárman nem kapták meg a kegyelmi mentesítést, miközben a 2006 őszi állami terrorért felelős Gyurcsány és társai szabadlábon folytatják nemzetünk elleni aknamunkájukat. Nem engedünk a magyarok jogaiból ! Szabadságot a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia perben elítélt utolsó három, ismét rácsok mögé hurcolt hazafinak!

Szabadságot Budaházy György minden vádlott-társának, így dr. Szücsi Frigyesnek, Tián Csabának és Piller Gergelynek is !

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

“1956 és 2006 állami terrorista vérbe fojtói ellen harcolók kegyelemre és elismerésre méltó hősök” – emlékezés és amnesztiafórum 1956-ról és 2006-ról a Polgári Mulatóban (2023. október 23.) – videófelvétel

A Polgári Mulatóban 2023. október 23-án – a végén Hunnia amnesztia-fórummá alakult –  évfordulós beszélgetés keretében 1956 és 2006 véres őszére emlékeztünk, amikor mindkét alkalommal a baloldal rárontott a nemzetre és vérbe fojtotta a magyar szabadságért vívott küzdelmeket és kegyetlen megtorlásokkal sújtott le az ellenállókra.

Az emlékező beszélgetés résztvevői voltak:

– dr. Bándi Kund ny. ügyvéd, ’56-os szemtanú, az Összmagyar Egyesület elnöke

– dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője,

– Murányi Levente, 1956-os szabadságharcos

A beszélgetést Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője moderálta.

Az esemény során a résztvevők megidézték a két kataklizma időszakát, felelevenítették személyes emlékeiket  ’56-ról és 2006 őszi rendőrterror véres napjairól, a történelmi párhuzamok mellett szóba került a nemzeti szuverenitás egyre hangsúlyosabb védelme, a megtorlások máig tartó következménye, a hősök példája, az igazságtétel és a baloldali önkény által indított koncepciós eljárások kegyelmi lezárásának szükségessége.

A beszélgetés a vége felé ezért kegyelmi mentesítést célzó fórummá alakult, mivel a gyurcsányi koncepciós Hunnia eljárás csapdájában rekedt három vádlott hazafit (dr. Szücsi Frigyes és két társa) súlyos fegyházévek fenyegetik. A film bemutatja e körben Budaházy György (55.32-tól), dr. Szücsi Frigyes (59:00-től) és dr. Gaudi-Nagy Tamás (1:02:20-tól) hozzászólásait.

Az NJSZ kegyelmet szorgalmazó 1956-2006 idei évfordulójára kiadott korábbi közleménye itt olvasható.

Nemrég közel 150 nemzeti értelmiségi állt ki dr. Novák Katalin elnök asszonynak írt nyílt levélben a 15 éve tartó, tisztességtelen, visszásságokkal terhelt  Hunnia eljárásban  ragadt három vádlott kegyelmi mentesítése érdekében.

Ezt követően 1956-os szabadságharcosok, majd  2006 őszi állami terror jogsértettjei is nyílt levelekben kérték a döntéshozóktól  a Hunnia ügyben meghurcoltak mielőbbi teljes kegyelemben részesítését.

A mandiner.hu mai cikke egy részletes áttekintést adott a Hunnia eljárásban ragadt három vádlott helyzetéről és összefoglalta a kegyelem melletti érveket.

Kérjük a Hunnia (Budaházy)-per utolsó három meghurcoltjával együttérző honfitársainkat, hogy az ügy – vélhetően utolsó – november 2-i  bírósági tárgyalására jöjjenek el, amelyhez előzetes regisztráció szükséges.

Elfogadhatatlan, hogy a büntetlenül maradt baloldali állami terroristák elleni küzdelemmel gyurcsányi koncepció és koholt bizonyítékok alapján vádolt hazafiak közül ebben a 15 éve tartó eljárásban még hárman nem kapták meg a kegyelmi mentesítést, miközben a 2006 őszi állami terrorért felelős Gyurcsány és társai szabadlábon folytatják nemzetünk elleni aknamunkájukat.

Nem engedünk a magyarok jogaiból !

Szabadságot Budaházy György minden vádlott-társának, így dr. Szücsi Frigyesnek, Tián Csabának és Piller Gergelynek is !

 

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Szabadságot a Hunnia ügyben Budaházy minden vádlott-társának is ! – 150 nemzeti értelmiségi nyílt levele az államfőnek dr. Szücsi Frigyes és két társa kegyelmi mentesítéséért

Közel 150 nemzeti elkötelezettségű közszereplő, művész és tudós állt ki dr. Novák Katalin elnök asszonynak írt nyílt levélben a 15 éve tartó, tisztességtelen, visszásságokkal terhelt gyurcsányi koncepciós  Hunnia eljárásban rekedt  három vádlott hazafi kegyelmi mentesítése érdekében. 

Budaházy György és 12 társa megkapták tisztességes, bátor, méltányos és irgalmas döntéssel a kegyelmet, míg a kétgyermekes dr. Szücsi Frigyes nemzetközi hírű régész-muzeológusra, a négy-gyermekes cégvezető, lokálpatrióta Tián Csabára és Piller Gergelyre a Kúria november 2-án 9 órakor kihirdetendő harmadfokú ítélete alapján sokéves fegyház vár a nemzetellenes Gyurcsány rendszer elleni ellenállás miatt, ha nem kapják meg a kegyelmet.

Ezt kérik a nyílt levél aláírói most az államfőtől. 

Szabadságot Budaházy minden vádlott-társának is ! 

Az NJSZ kegyelmet szorgalmazó 1956-2006 idei évfordulójára kiadott korábbi közleménye itt olvasható.

Ebben kifejtettük többek között, hogy a három vádlottat – a többi vádlotthoz hasonlóan – leginkább a vád kényszervallatással „szóra bírt” koronatanújának ellentmondásos vallomásai alapján, az ártatlanságuk mellett szóló bizonyítékok ellenére ítélte el a bíróság a három vádlott esetében jelentős részben Csintalan Sándor 2007-es állítólagos megveréséért.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezen három vádlott esetében is – a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil kezdeményezés  neves tagjaival együtt – szükségesnek látja a mielőbbi kegyelemet, lehetőleg eljárásit, mivel annak számos nemzeti, jogi, politikai és humanitárius indoka van. Ráadásul Csintalan Sándor, mint sértett nemrég tett nyilatkozatában most már  maga is kéri a kegyelmetmivel ő már megbocsátott, nem kívánja a megbüntetésüket és meg van arról győződve, hogy nem a vádlottak támadtak rá.

Elfogadhatatlan, hogy a büntetlenül maradt baloldali állami terroristák elleni küzdelemmel gyurcsányi koncepció és koholt bizonyítékok alapján vádolt hazafiak közül ebben a 15 éve tartó eljárásban még hárman nem kapták meg a kegyelmi mentesítést, miközben a 2006 őszi állami terrorért felelős Gyurcsány és társai szabadlábon folytatják nemzetünk elleni aknamunkájukat.

A Demokrata újságírója, Ágoston Balázs nemrég készített interjúja dr. Szücsi Frigyessel itt olvasható, Skrabski Fruzsina dr. Szücsi Frigyesről és családjáról készített kisfilmje itt nézhető.

Kérjük a Hunnia (Budaházy)-per iránt érdeklődő és az ügy utolsó három még eljárás alatt álló meghurcoltjával együttérző honfitársainkat, hogy az ügy – vélhetően utolsó –november 2-i  bírósági tárgyalására jöjjenek el, amelyhez előzetes regisztráció szükséges.

Nem engedünk a magyarok jogaiból ! Szabadságot Budaházy minden vádlott-társának, így a gyurcsányi koncepciós eljárás csapdájában rekedt dr. Szücsi Frigyesnek, Tián Csabának és Piller Gergelynek is !

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Telegram: t.me/nemzetijogvedok

A kegyelem gyakorlása szuverén jog, amelyet a Hunnia ügyben indokoltan gyakorolt az államfő, az USA terrorkockázati nyilvántartása e körben irreleváns

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye a Hunnia ügy érintettjeinek FBI nyilvántartásban való szerepeltetéséről

A napokban a balliberális sajtó USA-nak behódoló és az államfői kegyelmi döntést számonkérő hangvétellel tette közzé, hogy “Budaházy György és a Hunnia-perben elítélt bűntársai is rákerültek az amerikai repüléstilalmi listára (no-fly list), amely az FBI Terrorista Átvilágító Központja (Terrorist Screening Center – TSC) által vezetett nyilvántartás.”

Elöljáróban fontos rögzíteni, hogy alapvetően egy olyan állam terrorkockázati nyilvántartása, amely a II. világháború óta a nemzetközi jogot megsértve legalább 20 háborút indított és ennek során több millió ember halálát okozta és rendszeresen alkalmaz terrorcselekményi kategóriába tartozó módszereket az általa ellenségnek minősített személyek kiiktatása érdekében nem releváns az ügy szempontjából. Ismert az is, hogy az utóbbi időben több tényfeltáró adat és jelentés igazolja, hogy az FBI kifejezetten a balliberális demokrata politikai érdekeknek, szempontoknak megfelelően számos alkalommal megszegte a működésére vonatkozó szabályokat és visszaélt jogaival, többek között Joe Biden elnök fiára nézve terhelő bizonyítékokat tussolt el.

Felháborítónak tartjuk egyébként, hogy az ártatlanság vélelmének elvét megcsúfolva teljesen önkényesen, a Gyurcsány-Bajnai időszak balliberális hatalmi-politikai akaratának megfelelően működtetett hazai nyomozati szervek jelzése alapján a Hunnia ügy érintettjeit a jogerős ítélet előtt már rátették a repüléstilalmi listára, sőt olyanokat is, akiket az üggyel kapcsolatos kényszerintézkedés ugyan érintett, de később meg sem gyanúsították őket.

A Hunnia ügy vádlottjai a témában kiadott tegnapi közleményükben többek között azt írják, hogy „az érintettek egyébként már hónapokkal korábban értesültek erről a listáról, amelyet egy hacker egy regionális amerikai légitársaság szerveréről mentett le és tett közzé. Azóta magunk is beszereztük és a tanulmányozása folytán arra a következtetésre jutottunk, hogy a Hunnia ügy érintettjei ellen zajlott koncepciós eljárásban való 2009-es kényszerintézkedések, illetve meggyanúsítások után az akkori balliberális kormányzat akaratából kerülhettek ebbe a repüléstilalmi adatbázisba.”

Arról nincs tudomás, hogy a Hunnia ügy vádlottjai vagy azok még akik az üggyel kapcsolatban felkerültek a no-fly listára rajta szerepelnek-e jelenleg ezen a repüléstilalmi listán, a kiszivárogtatott lista egyébként 2019-ből származik.

A lista komolyan vehetetlenségét igazolja egyébként az a tény is, hogy 2015-ben Röszkénél a határvédő rendőrök közül többnek a súlyos sérülését okozó migránstámadást vezénylő és ezért terrorcselekmény miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre elítélt, hazánkból kitiltott Ahmed Hamed nem található a listán, de listán viszont ott szerepel az USA célzott katonai akciójával kiiktatott, a 2011 óta halott Oszama bin Laden vagy a két székely hazafi, Beke István és Szőcs Zoltán, akiket önrendelkezési mozgalmi tevékenységük okán a román bíróságok a román titkosszolgálat által kreált, az erdélyi magyarság megfélemlítését is célzó koncepciós eljárás során ítéltek el.

Ezen túlmenően az elementáris jogállami követelményekkel ellenkezik az a megoldás, hogy annak ellenére lényegében “örök életre” rajta hagynak a listán  olyanokat is, akiket terrorcselekmény miatt ugyan eljárás alá vonnak, de később megszüntetik velük szemben az eljárást vagy olyat, akinek pusztán csak kényszerintézkedést kellett terrorcselekmény kapcsán indított eljárásban elszenvednie, de meg sem gyanúsították, meg sem vádolták és el sem ítélték.

A Hunnia ügy érintettjeinek listán való szerepeltetése ráadásul azt igazolja, hogy milyen, önkényesen alkalmazott hátrányokat kell még elviseljenek – akár életünk végéig is – az ellenük zajlott koncepciós eljárás folytán. Az említett közleményükben helyesen írják, hogy „nem elég a 14 éves meghurcoltatás, a börtönben töltött évek, a házi őrizet és lakhelyelhagyási tilalom alatt töltött további évek sora, a kegyelem után is többünknek évekig fennálló felfüggesztett büntetés, büntetett előélet, közügyektől eltiltás, még azzal is gyötörnek, hogy komolyan nem vehető indokokra utalással ilyen-olyan országokba nem utazhatunk. Miközben az ügyünkben szereplő cselekmények – akárki is követte el őket – egy konkrét történelmi időszakhoz és egy állami terrort a saját polgárai ellen elkövető gátlástalan hatalommal szembeni ellenálláshoz köthetők, akárcsak az ’56-osok tettei a maguk idejében.”

A balliberális sajtó nyilvánvalóan azzal a szándékkal kapta fel azt a témát, hogy nyilvánvalóan alaptalanul utólagosan is megkérdőjelezze a Hunnia ügy vádlottjainak tavaly decemberben adott eljárási kegyelmet és idén áprilisban adott végrehajtási kegyelmet. A Népszava odáig is elment, hogy a köztársasági elnökhöz fordulva szerette volna megtudni, hogy „a köztársasági elnök tudatában volt-e eme ténynek kegyelmi döntése meghozatalakor, másrészt azt, vizsgálta-e valaki az érintettekkel kapcsolatos nemzetközi bűnüldözői aggodalmakat.”

Ezért is fontos rámutatni, hogy a magyar államfőnek és igazságügyi miniszternek szuverén, senki által meg nem kérdőjelezhető joga a kegyelmi döntések meghozatala, ebben semmilyen külföldi állam semmilyen nyilvántartási cselekménye, semmiféle nyomása szerepet nem játszhat.

Ráadásul amelynek a Hunnia ügyben a kegyelemnek megvolt minden szempontból az alapja, hiszen arra a törvényes mederből kisiklott nyomozó hatósági és bírósági eljárások, döntések miatt volt szükség a társadalom sokak által kifejezett igazságérzetének érvényesítése okán, ráadásul a kegyelemben részesítettek társadalmilag hasznos személye is minden tekintetben okot adott erre. Mint ahogy a még kegyelemben nem részesített három vádlott esetében is ez így van, az ő esetükben is indokoltnak és üdvösnek tartjuk a kegyelmi döntés meghozatalát.

A balliberális sajtótermékek ezen újabb hangulatkeltése ráadásul annak fényében is különösen komolytalan, hogy az USA elnöke tavaly októberben kegyelmet adott több ezer kábítószer bűncselekmény ügyében elítélt személynek, tehát az USA Biden elnök tavalyi döntéseivel fémjelezhető kegyelmi gyakorlata okán is irreleváns az, hogy USA kit és milyen szempontok alapján minősít terrorkockázatúnak.

Mint ismert a Budaházy-Hunnai ügy 7 vádlottja 2022 Karácsonya után teljes eljárási kegyelemben részesült dr. Novák Katalin köztársasági elnök által. Budaházy György és 5 társa 2023. április 27-én végrehajtási kegyelmet kaptak, ami azt jelenti, hogy a büntetéseik végrehajtását felfüggesztették 5 évre, tehát a felfüggesztett büntetés, a bűnügyi költség terhei, a büntetett előélethez fűződő hátrányok és a közügyektől eltiltás mind a nyakukon maradtak.

Mindeközben 3 vádlott-társuk még mindig az eljárás hatálya alatt áll, az ő ügyükben nem döntött még a köztársasági elnök, mivel esetükben jelenleg harmadfokon zajlik az eljárás, de az ő vonatkozásukban is indokolt a többieknek már megadott kegyelem.

A Budaházy Bizottság az Igazságtételért 2023. május 18-án kiadott közleménye a Hunnia ügyben született kegyelmi döntésekről itt olvasható.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményei pedig itt olvashatóan a tavaly decemberi eljárási kegyelmi és az idei áprilisi  végrehajtási kegyelmi döntésekről.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

Három hazafi kegyelmi mentesítéséért tovább zajlik a küzdelem a Hunnia ügyben ! – Budaházy György videós összefoglalója a Budaházy Bizottság az Igazságtételért júniusi támogatói találkozójáról

2023. június 21-én a Hazatérés Temploma altemplomában Támogatói Találkozót tartottak a Hunnia-ügy köztársasági elnöki kegyelemben részesült és még arra váró három vádlottja. A rendezvényen többek között olyan neves közéleti szereplők szólaltak meg, mint – Dr. Gaudi-Nagy Tamás – a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője – Skrabski Fruzsina – újságíró, filmrendező – Dézsy Zoltán – filmrendező, egyetemi oktató – Dr. Petrányi-Szöőr Anna – jogász-pszichológus, NJSZ – Murányi Levente – ’56-os szabadságharcos – Dúró Dóra – a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője – ifj. Hegedűs Lóránt – a Hazatérés Templomának lelkésze – Siklósi Beatrix – a Kossuth Rádió igazgatója – Patrubány Miklós – a Magyarok Világszövetségének elnöke – Budaházy Edda – a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetője, Budaházy György húga – Jeszenszky Zsolt – a Hír TV műsorvezetője Ez a videó ezen felszólalások legfontosabb gondolatait mutatja be.

Skrabski Fruzsina beszámolója a Budaházy-bizottság az Igazságért támogatói találkozóról ITT!

A Magyar Nemzet tudósítása a támogatói találkozóról ITT!

Beindult a Pride-hónap, de Budaházyék korábbi tiltakozó akciójáról még mindig nem döntöttek

Ebben az ügyben dőlhet el, hogy hol húzódnak az egyre agresszívabban terjeszkedő LMBTQ-propagandával szembeni család- és gyermekvédő civil fellépés törvényes határai

Forrás: mandiner.hu

Gaudi-Nagy Tamás szerint az ügy alakulása azért is fontos, mert eligazítást adhat abban a kérdésben, hol húzódnak az egyre agresszívabb LMBTQ-propagandával szembeni civil tiltakozás határai.

Ahogy egy áprilisi cikkünkben beszámoltunk róla, a terrorcselekmény miatt elítélt, majd köztársasági elnöki kegyelemben részesült Budaházy György ellen továbbra is folyamatban van egy büntetőeljárás, amiért négy évvel ezelőtt, az akkori Pride-fesztivál idején társaival tiltakozott az LMBTQ-propaganda iskolai terjesztése ellen egy nyilvánosnak meghirdetett Pride-rendezvényen.

Budaházy és társai 2019 július elején látogattak el a Háttér Társaság irodájában Szivárvány Szakkör néven meghirdetett vitára, ahol szerettek volna hangot adni az iskolai genderpropaganda terjesztést ellenző véleményüknek. A rendezvényre azonban nem engedték be őket a szervezők, sőt rendőrt hívtak rájuk, ezért végül kisebb vita után csak egy „Tiltsák ki az LMBTQ-propagandát az iskolákból!” molinót feszítettek ki a bejáratnál, végül békésen távoztak.

A Háttér Társaság azonban gyűlölet-bűncselekményre hivatkozva büntetőfeljelentést tett ellenük.

Megszűntetés, újraindítás

Ezt először a rendőrség elutasította, de a Háttér Társaság panaszára újraindult. Ezt egy újabb eljárás-megszűntetés, majd egy megismételt panasz hatására újabb nyomozás követte a Fővárosi Főügyészség utasítására. Ennek végül az lett az eredménye, hogy tavaly májusban csoportosan elkövetett, közösség tagjai elleni erőszak bűntettével gyanúsították meg Budaházyt és két társát. Az ilyen bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a gyanúsítottak védője, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője korábban közölte: márciusban benyújtottak egy alapos megszüntetési indítványt és a két másik gyanúsított írásbeli vallomásait. Az indítványban Gaudi felhívta a figyelmet: többek között házban lakó tanúk vallomásai és a rendelkezésre álló filmfelvételek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a gyanúsítottak semmilyen bűncselekményt nem követtel el, magatartásuk nem volt tekinthető sem erőszakosnak, sem kihívóan közösségellenesnek. „A büntetőeljárás alapjául szolgáló tényállás gyakorlatilag a jelenlévők vitája volt, és alapvetően azért történt meg, mert a Háttér Társaság tagjai önkényes, kirekesztő és intoleráns módon korlátozták a gyanúsítottak és több, jelen lévő más személy, egyébként éppen a kiskorúak Alaptörvényben rögzített jogainak védelmében gyakorolni kívánt vélemény-nyilvánítási szabadságát, ráadásul egy nyilvánosnak meghirdetett rendezvényen”  – indokolt Gaudi.

Hol vannak a tiltakozás határai?

Az ügyvéd beadványában azonban azóta nem történt előrelépés, a BRFK megkeresésünkre nemrég azt közölte, hogy a hivatkozott ügyben az eljárás továbbra is folyamatban van.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint az ügy alakulása azért is fontos, mert eligazítást adhat abban a kérdésben, hogy hol húzódnak az egyre agresszívabban terjeszkedő LMBTQ-propagandával szembeni család- és gyermekvédő civil fellépés törvényes határai.

Ez szerinte különösen most kap jelentőséget, amikor az éves rendszerességgel megtartott Pride hónap rendezvényei már tartanak, és évről-évre vannak olyan család-, érték- és gyermekvédő aktivisták, „akik nem nézik tétlenül a felforgató jellegű genderpropaganda térnyerési törekvéseit és ennek hangot is adnak tiltakozó akciók formájában”.

“Ez a történet vérlázító, hogy terroristaváddal itélnek el jóravaló embereket”, Skrabski Fruzsina beszámolója a Budaházy-bizottság az Igazságért támogatói találkozóról

Forrás: mandiner.hu

Ott ült a régész és megszakadt a szívem.

„Közös ünneplésre és találkozóra gyültünk össze nagyon sokan, nagyon sokfélék, a Hazatérés Templomában, szerdán. Budaházy György és a Hunnia-per meghurcoltjai meghívtak mindenkit, aki támogatta a kegyelmi ügyüket, mert sokezer híres és kevésbé híres jószándékú ember állt ki az igazság győzelméért.

A Hunnia-ügy sokkal több, mint pár ember koncepciós pere. Ez a történet vérlázító, hogy a XXI. században, demokráciában megtörténhet: 15 évig elveszik a családfőt, családanyát a gyerekeiktől és súlyos, terroristaváddal itélnek el jóravaló embereket.

Közben az államterror felelősei szabadon mórikálhatják magukat.

Illusztris társaság gyűlt össze: Gaudi-Nagy Tamás ismertette a jogi hátterét és igazságát a kegyelemnek. Sajnos még három ember, aki fellebezhetett az itélet ellen, még nem szabad. Köztük egy nemzetközileg elismert régész, két kisgyerekkel és egy termelési igazgató-gazdálkodó, négy gyerekkel.

Ott ült a régész és megszakadt a szívem, hogy ez a csodálatos ember, aki az ország büszkesége egyrészről, de egy nagy fenyegetettségben kell éljen másrészről. Miközben örül a többiek kegyelmének, nagyon igazságtalan, hogy ő még nem kapta meg!

Remélem, hogy az ő ügyük végére is pont kerül hamarosan!

Dézsy Zoltán szerint a Magyar Köztársaság legaljasabb, előre megkonstruált játéka ez az ügy, ami 2002-ért büntetés, mert már akkor nem számolták újra a szavazatokat.

Murányi Levente, 56-os hős elmondta, hogy Budaházyék szenvedése nagyobb, mint az övék, mert egy jogállamban történik ilyen igazságtalanság és 15 éve tart.

Jeszenszky Zsolt örömét és elismerését fejezte ki, hogy a nemzeti oldal radikálisabb részén is profi érveléseket, jogi felkészültséget lát, ökölrázás és kardcsörtetés helyett. És különösen, hogy a műsoraiban a közelmúltban nem egy sértett, dühös, bosszúvágyó Budaházyval, hanem egy higgadtan gondolkodó, a politikát értő realistával beszélgethetett. Aki ugyan megjárta a börtönt – de ez Nelson Mandelával is előfordult, aki végül Dél-Afrika elnöke lett…

Én elmondtam, hogy úgy állok ott, hogy elitélem az erőszakot, a vádban felsorolt cselekményeket, de mégis úgy érzem, hogy ki kell állnom, mert az igazságszolgáltatásunk 15 éve nyúzza ezeket az embereket és aránytalanul súlyosak a vádak. Közben pedig 2006 felelőseinek a hajuk szála se görbült.”

Folytatja munkáját a Budaházy-bizottság az Igazságtételért – MN cikk a BBI tegnapi sajtótájékoztatójàról és támogatói találkozóról

Forrás: magyarnemzet.hu

Szükségesnek tartjuk a még köztársasági elnöki kegyelemben nem részesített és még eljárás alatt álló négy vádlott mielőbbi kegyelemben részesítését, lehetőleg eljárási kegyelem formájában, és a 2006-os őszi állami terrorizmus valódi felelőseinek felelősségre vonását – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Budaházy-bizottság az Igazságtételért (BBI) nevezetű szervezet tartott a Budaházy–Hunnia-ügyben kegyelmet kapottak és a még kegyelemben nem részesültek jelenlegi helyzetének bemutatásáról.

A 2006-os rendőrterror kapcsán a résztvevők megemlékeztek a nemrégiben elhunyt Nagy Lászlóról, akinek a szemét lőtték ki, valamint Apáthy Gabrielláról, akit nyakon lőttek 2006. október 23-án.

A 2006. őszi állami terror levezénylőinek, végrehajtóinak, valamint politikai és eszmei támogatóiknak elemi érdekük, hogy másokra süssék a terrorizmus bélyegét – mondta Gaudi-Nagy Tamás. Hangsúlyozta, mindenki, aki szó nélkül tűrte vagy szóval támogatta a gyurcsányi idők őszödi hazugságait, az akkori rendőrterrort, a demokratikus szabadságjogok akkori felfüggesztését, most már csak önigazolásból is azt hamisságot igyekszik a közvéleménybe sulykolni, hogy a kegyelemben részesített nemzeti ellenállók közveszélyt jelentenének a magyar társadalomra, miközben ez nem igaz.

A tegnapi eseményen a résztvevők hangsúlyozták, hogy az április 27-én megadott végrehajtási kegyelem Budaházy György és öt társa esetében – szemben a tavaly decemberben eljárási kegyelemben részesült hét korábbi vádlottal – nem jelent teljes mentesítést, mert a közügyektől öt évre szóló eltiltás mellékbüntetés és a büntetett előélethez fűződő hátrányok fennmaradtak.

Ráadásul a főbüntetések is megmaradtak, csupán azok végrehajtását függesztette fel az elnöki kegyelem mindegyikük esetében a maximális 5 éves próbaidőre.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a meghurcoltak korábban már hosszú éveket töltöttek kényszerintézkedések alatt: Budaházy György 3 év 4 hónapot töltött rácsok mögött, két és fél évet házi őrizetben, továbbá még két évet lakhelyelhagyási tilalom alatt.

Ezen kívül pedig az eljárásban maradt tíz vádlottat a jogerős ítélet mégis 25,5 millió forint összegű bűnügyi költség megfizetésére kötelezte – fogalmazott Gaudi-Nagy Tamás, aki hozzátette, van olyan vádlott, akit közel 4 millió forint bűnügyi költség terhel, ennek behajtását meg is kezdték rajtuk, emiatt gyűjtés is zajlik a meghurcoltak javára.

A Budaházy-bizottság az Igazságért tavaly ősszel nemzeti elkötelezettségű, tekintélyes közéleti személyek részvételével alakult, tagjai között pedig olyan közismert személyek vannak, mint Kondor Katalin, Bayer Zsolt, Bencsik András újságírók, Bogár László közgazdász, Csókay András idegsebész, Eperjes Károly színész, Schiffer András jogász, Kassai Lajos lovasíjász vagy Morvai Krisztina jogász.

Sajtótájékoztató és támogatói találkozó: Budaházy-Hunnia kegyelem, mint az igazságtétel győzelme – értékelés, elemzés

2023. június 21-én, azaz holnap, a budapesti Hazatérés Templomának Szabó Dezső Katakombaszínházában(1054 Budapest, Szabadság tér 2.) 17.00 órától sajtótájékoztatót tartunk a Budaházy-Hunnia ügyben kegyelmet kapottak és a még kegyelemben nem részesültek jelenlegi helyzetének bemutatásáról, amelyre tisztelettel várjuk a sajtó képviselőit.

A sajtótájékoztató után támogatói találkozóra kerül sor ugyanazon a helyszínen 18 órától ezen meghívó szerint.

A sajtótájékoztató résztvevői: Budaházy György, ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Skrabski Fruzsina újságíró, filmrendező, Füssy Angéla PS újságíró, Varga Domokos György író és a még kegyelemben nem részesültek, illetve védőik.

Budaházy Bizottság az Igazságtételért 2022. október 2-án alakult meg, nemzeti elkötelezettségű, tekintélyes közéleti személyekből és megbecsült hivatást gyakorlók által, akik felismerve a Budaházy-Hunnia ügyben született ítélet mélységes igazságtalanságát és nemzeti érdekeket sértő, káros jellegét a hazai nyilvánosság számára is ismertté váló kezdeményezéseket tettek az illetékeseknél a kegyelmi döntés meghozatala érdekében. A sajtótájékoztatón az ügyről, a kegyelmi döntésről és a még kegyelemben nem részesültek jelenlegi helyzetéről beszélnek a Bizottság egyes tagjai. A tagok között van a sajtótájékoztatót tartó személyeken kívül számos közéleti szereplő, többek között Kondor Katalin, dr. Csókay András, Petrás János, Korbuly Péter, dr. Kőrösi Mária, dr. Drábik János, Tőkés László, dr. Morvai Krisztina, Stefka István, Pongrácz András, dr. Petrányi-Szöőr Anna. A  csatlakozás lehetősége nyitott, egyre szélesedik az ügyben a nemzeti összefogás.

Mint ismert a  Budaházy-Hunnai ügy 7 vádlottja 2022 Karácsonya után teljes eljárási kegyelemben részesült a Köztársasági Elnök által. Budaházy György és 5 társa 2023. április 27-én szintén kegyelemmel kiszabadult a börtönből. Ők végrehajtási kegyelmet kaptak, ami azt jelenti, hogy a büntetésük végrehajtását felfüggesztették, azonban a bűnügyi költség terhei, a büntetett előélethez fűződő hátrányok és a közügyektől eltiltás mind a nyakukon maradtak. Mindeközben 3 vádlott társuk még mindig az eljárás hatálya alatt áll, az ő ügyükben nem döntött még dr. Novák Katalin köztársasági elnök asszony.

A Budaházy Bizottság az Igazságtételért 2023. május 18-án kiadott közleménye a Hunnia ügyben született kegyelmi döntésekről az alábbiakban olvasható:

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményei a tavaly decemberi eljárási kegyelmi és az idei áprilisi  végrehajtási kegyelmi döntésekről.

Tisztelettel:

a Budaházy Bizottság az Igazságtételért nevében:

Budaházy György, dr. Gaudi-Nagy Tamás, ifj. Hegedűs Loránt

A kegyelemben részesült Budaházy György és négy meghurcolt bajtársa, továbbá Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő a PestiSrácok Polbeat c. műsorában

A nemrég elnöki kegyelemben részesült Budaházy György és négy meghurcolt bajtársa, továbbá Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő a PestiSrácok Polbeat c. műsorában Füssy Angélával és Huth Gergellyel beszélgettek a Hunnia ügyről, a büntetőeljárás útvesztőiről,  a kegyelmi döntésekről, a rácsok mögötti nehéz időkről, a nemzeti összefogást megtestesítő amnesztia-lobbi hátteréről, az igazságtétel és nemzetvédelem jövőbeli feladatairól (2023.05.02.)

Forrás: pestisracok.hu

Nem mindennap láthat a néző olyan műsort, mint a legutóbbi másfél órás Polbeat, amelyben Budaházy György és a Hunnia-ügy négy másik vádlottja, Szász Endre, Nagy Zoltán, Dr. Szücsi Frigyes és Fábián Róbert szólalt meg, a kegyelmükért és szabadulásukért talán legtöbbet tevő jogvédővel, Gaudi-Nagy Tamással együtt. Vendégeinkkel a Novák Katalin államfő által a Szentatya látogatása alkalmából kihirdetett kegyelem után beszélgetett Füssy Angéla oknyomozó újságíró és Huth Gergely főszerkesztő, akik rákérdeztek a szabadulás körülményeire, a börtönélet mindennapjaira, a köztörvényes rabtársak viszonyulására, a fegyőrök viselkedésére éppúgy, mint ahogy arra is: volt-e, amit megbántak, vagy ma már másképp csinálnának, mint akkor, 2002 és 2006 között, a Hunnia Mozgalom névre keresztelt ellenállási hálózatukban?

Mint a PestiSrácok.hu eddigi írásaiból is kiderült, a Hunnia-ügy vádlottai valóban koncepciós per áldozatai: lényegében a másodfokon eljáró bíróság is megállapította a közelmúltban, hogy a személyenként 13–17 évnyi fegyházbüntetést érő terrorvádak alaptalanok, majd Novák Katalin is számos észérvet állított a kegyelem mellé. Azért megkérdeztük: van-e olyan tettük, amit megbántak, vagy ennyi év távlatában másképp csinálnának? Például felelősnek érzik-e magukat a Csintalan Sándor elleni támadás miatt?

A műsorban Budaházy György is megerősítette, hogy a gyurcsányi rezsim beépített embereket küldött közéjük, akik valóban megpróbálták terrorcselekmények elkövetésére bujtogatni a társaságot, de a ilyesmit nem követtek el, s az akkori elképzeléseiket, kiállásukat és valóban véghezvitt tetteiket nem lehetséges egy jogállam szempontrendszere szerint értékelni.

A Hunnia Mozgalom akkor alakult, amikor a kormány harcban állt az országgal, amikor Gyurcsányék követtek el terrorcselekményeket a nemzet ellen, és a választást is elcsalták. Azt, hogy voltak olyan nemzeti ellenállók, akik akkor átlépték a jog határát, azt csakis ebben a kontextusban lehet értékelni. 2006-ban, az elviselhetetlen igazságtalanságban már minden rendes ember tenni akart valamit, és tett is a maga módján – mondta a műsorban Budaházy György.

A Budaházy-ügy vagy Hunnia-ügy fontosabb mérföldköveit a legtöbben ismerik. Mi is számtalanszor foglalkoztunk az üggyel, a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik, ha nem a legbizarrabb büntetőperével. A legabszurdabb még csak nem is az, hogy másfél évtized után sikerült eljutni egy másodfokú ítéletig, amelynek a végén 4–6 év közötti fegyházbüntetésekről határozott a bírói tanács. Több olyan furcsaság is történt – fogalmazzunk finoman – a perben, amelyek miatt az eljárást anomáliákkal terheltnek szoktuk nevezni.

Ítélethirdetés után lemondott bíró, határidőn túl kiadott írásbeli ítélet, amit az adott bíró távozása miatt be nem fejezett, ellenjegyezni már nem tudott, egy hirtelen előkerült “edzőtárs” egy több órás hangfelvétellel, eljárás közben elhunyt és agyvérzés következtében állítólag beszédképtelenné vált koronatanú, akinek vallomását úgy használták fel, hogy csak az ítélkező bíró beszélt vele kiküldött bíróként, sem a védők, sem a vádlottak nem kérdezhették, a szembesítések is elmaradtak… Egyazon eljárásban ugyanazon bűncselekményekért random kiosztott fegyházévek, egyszer 13, egyszer 17, majd 6… Végül fegyházba zárás úgy, hogy a jogerős ítéletet hozó bíró kimondja: ugyan terrorbűncselekmények miatt ítéletet hoz, mert ezt várják tőle, de a vádlottak nem terroristák, és nemhogy nem veszélyesek a társadalomra, hanem a társadalom hasznos, értékes tagjai…

Hosszasan sorolhatnánk mindazon eseményeket, amelyek megtörténtek ebben a példátlan büntetőperben. Amiről viszont sokkal kevesebbet beszélünk, az az, hogy lehet 15 éven át kitartani, hinni az igazságtételben, meg nem törni, egyben tartani a családot úgy, hogy bármelyik nap újra bezárhatnak. Erről is beszéltek a fegyházbüntetésből szabadított hunniások, akiket Önök is kérdezhettek.